Barion Pixel

Pap Dominika

A Domi’s megálmodója, tulajdonosa és üzletvezetője

Szeretnék egy kis betekintést nyújtani a Domi’s kulisszái mögé és szeretném, ha engem is megismernétek.

Számomra a Családom nagyon fontos, ezért gimnáziumi éveim után a Kaposvári Egyetemet választottam felsőoktatási tanulmányaim elvégzésére, hogy ingázni tudjak otthonom és az egyetem között. 16 éves koromtól fogva végigdolgoztam a nyarakat gimnáziumi és egyetemi éveim alatt egy balatonlellei szezonális vendéglátóhelyen, ahol már hamar belecsöppentem a kemény munka világába és betekintést kaphattam a vállalkozások üzemeltetésébe. Megtapasztaltam a jéghegy víz feletti és alatti részét is… Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökként szereztem meg a diplomám, középfokú angol nyelvvizsgám van és társalgási szinten beszélek németül. Tudatosan a banki szakmára készültem, de mindig is egy saját vállalkozás megalapítása volt a célom, hiszen Édesanyám is vállalkozó – aki a legnagyobb példaképem -, Ő is mindent egyedül ért el és évtizedek óta egyedül üzemelteti a Do-Ti Apartmanházakat, Balatonlellén. Szakmai gyakorlatomat banknál töltöttem, ahol megpályáztam egy ügyintézői állást és felvételt is nyertem. 1,5 év után már adódott is egy fiókvezetői lehetőség, amit elvállaltam, ívelt felfelé a karrierem. 5 évig dolgoztam ebben a pozícióban, amikor éreztem, váltanom kell, és vállalati tanácsadóként folytattam pályafutásomat, ahol már tudatosan készültem a saját vállalkozásom megvalósítására.

2019 nyarán már Balatonlelle és Fonyód között kerestem a legmegfelelőbb helyet, ahol elindíthatom életem első vállalkozását. 2019 októberben 8 év banki munkásságomnak búcsút intettem és elindultam a Domi’s megvalósításának útján… A Családom először próbált visszatartani, hogy a „biztosat” ne hagyjam ott a „bizonytalanért”, de eltántoríthatatlan voltam és kértem, hogy támogassanak, lesz, ami lesz. 2019. szeptemberben elkezdtem kialakítani az üzlethelyiséget, aminél mindent saját ízlésem és ötleteim alapján valósítottunk meg. Hatalmas munka volt, mert minden helyiséget meg kellett tervezni, fürdőszobát és mosdót kellett építeni, akkor már egy kis konyhát is kialakítottunk (hiszen tudtam, hogy egész nap itt leszek majd…). Imádtam a megvalósítás minden percét, hiszen sokan tudjátok, hogy a belsőépítészet és a lakberendezés a kedvenc hobbim, az autókon és a divaton kívül 🙂

2019.12.12-én elérkezett a várva várt pillanat, s megnyitotta kapuit a Domi’s.

A sok készülődés meghozta gyümölcsét, az első héttől fogva teltházzal üzemelt a szalon. Kezdetben egy fekvő szoláriummal és egy Infrashape fekvőkerékpár kapszulával vártam Vendégeimet. A sikernek köszönhetően 2020. március 5-én egy álló szoláriummal bővültek a szolgáltatások, majd 2020.03.13-án bezárás mellett döntöttem, mivel hazánkat is elérte a COVID-19 világjárvány. Nem tudta senki, mivel állunk szemben, de 3 hónapos kezdő vállalkozóként tudtam, hogy nincs más út, csak előre. Nem veszhet kárba ennyi erőfeszítés és beruházás. Próbáltam optimistán gondolkodni és azon törtem a fejem, hogy tegyem még biztonságosabbá és higiénikusabbá a helyiségeket, hogy az újranyitásnál mindenki biztonságban lehessen.

2020 április közepén újra kitárta kapuit a Domi’s az eddiginél is nagyobb odafigyeléssel, professzionális légfertőtlenítők és kézfertőtlenítők használata mellett és örömmel töltött el, hogy boldogan tértek vissza a Vendégeim, még akkor is, ha mosolyaink maszk mögé voltak rejtve.

2020 októberben megérkezett a Bodyshape futópad kapszula, amivel akár sétálni, akár futni is lehet, kizárva a külvilágot egy egyéni, exkluzív és mindennel felszerelt különálló balatoni panorámás edzőteremben.

2021 telén megrendeltem a piacon kapható legmodernebb, Solar Cabin Exclusive XL58 álló szoláriumot. Ekkor még nem sejtettem, hogy ismét 4 hetes leállás következik és be kell zárni az ékszerdobozt (én csak így hívom, mert szívem-lelkem benne van)… Ismét Covid hullám következett. Ekkor sem estem kétségbe, vártam, hogy mire újra nyithatok, az új gép már a helyére kerüljön és egy régen dédelgetett vágyam is megvalósítottam, elindítottam a Domi’s flowery boutique-ot, a kézműves virágdekorációim készítését/értékesítését. 2021.04.12-i újranyitásnál már az új álló szoli várta a Vendégeket, mindenki csak ámult-bámult.

2021 tavaszán egy másik nagy álmom – állandóan álmodozom – is elkezdtem megvalósítani, létrehoztuk a domisfonyod.hu weboldalt, amiért külön köszönetet szeretnék mondani Webshop Műhelynek (Vadász Viktornak), hogy türelmesen, minden ötletemet megalkotta és addig alakította, amíg tökéletes nem lett 🙂

A termékpalettám nyitástól napjainkig igényeknek megfelelően bővítem: lakásparfümök, autóillatosítók, gyertyák, vitaminok, női parfümök, testkezelő készítmények és szolárium krémek széles választékával várom kedves Vendégeimet, akik által már szájról szájra terjed el Fonyód és környékén a Domi’s egyedülálló shopja. Amit viszont kihangsúlyoznék, hogy a Domi’s shopba csak úgy kerülhet új termék, ha elégedett vagyok vele (polcra kerülés előtt hosszasan tesztelem, hogy megfelelő-e az igényeimnek).

A szép átalakulások, fogyások kapcsán egyre jobban vezérelt a professzionális alakformálás, az egészséges életmód. Elvégeztem a Táplálkozási tanácsadó és wellness trainer tanfolyamot a Fitness Companynál, hogy tudatosabban segítsem megvalósítani céljaitokat. Ezen a vonalon tovább haladva 2022. márciusában megrendeltem a szalon új alakformáló irányvonalának első, Hi-Sculpt PRO HIEMT elektromágneses alakformáló gépét, amellyel 2-3 hét alatt kimagasló eredményeket értünk el… Egymásnak adtátok és a mai napig is adjátok a kilincset 🙂 Aki kipróbálta, függő lett…

Nyár közepén viszont jött az az ötlet, hogy a weboldalnak adjunk egy új arculatot és alakítsuk át a weboldal szerkezetét és indítsunk el a Domi’s webshopot is. Itt még nem tudtam mire vállalkoztam, kicsit tartottam az ismeretlentől, ismét sok újdonságot kellett elsajátítanom, de visszagondolva már bánom, hogy nem vágtunk bele már az elején… Ősztől már a webshop is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, jól esik, hogy visszatérő Vásárlóim vannak az online térben is. Csak győzzem a csomagokat küldeni…

Sokan kerestétek a zsírfagyasztó eljárást, erre felbuzdulva úgy döntöttem, belevágok és megrendelem a piacon kapható legmodernebb és legkorszerűbb 4 kezelőfejes Cryotec 360 kriolipolízis gépóriást, amely után rögtön még egy újdonsággal, a HIEMT intimpaddal bővítettem a nők életminőségének javítása érdekében a szalont. Húúúúú, ez már 6 gép 🙂

A nyitás óta pedig a szalon belső terei teljesen átalakultak (imádom, ahogy rácsodálkoztok, hogy már megint másképp van…), terveztem, kiviteleztettem, sőt én magam is gletteltem, fúrtam-faragtam, festettem…

A közösségi oldalakat (Facebook, Instagram és Google Cégem: @domisfonyod)  szintén nem engedek ki a kezeim közül, igyekszem mindenhol naprakész információkat nyújtani Nektek.

Egy picit hosszúra nyúlt a bemutatkozó, de bízom benne, hogy olyan izgalommal olvastátok, amilyen izgalommal és csillogó szemekkel órákat, napokat (és sorolhatnám… 🙂 tudnék beszélni erről a csodáról, ami igaz állandó törődést és rengeteg munkát igényel, de sosem cserélném másra… Mindig azon dolgozom, hogy Nektek a legjobbat nyújthassam. Várok minden kedves új Vendéget ingyenes konzultációra, vagy akár csak feltérképezni a shop kínálatát!

Ígérem, nem fogtok csalódni!

Itt is szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy köszönetet mondjak a Családomnak, akik nélkül nem tartanék ott, ahol, mert támogatnak. Ott segítenek, ahol csak tudnak és néha vissza is kell rántsanak a földre :), mert szeretek mindig valami újat megálmodni és meg is valósítani! Szerintük most lesz egy kis nyugalom, mert a közel 100 négyzetmétert maximálisan kihasználtam, de addig jó, amíg ezt hiszik… 🙂

Hálás vagyok a Vendégeimnek is, mert a Domi’s fejlődése a Ti érdemetek is!

Szeretettel várlak Benneteket!
Domi

Megálmodtam - megterveztem - kiviteleztettem... avagy a kezdetektől egy kis betekintés a kulisszák mögé...